A Waldorf óvodai nevelés alapgondolatai
(részletek a nevelési programból)
A Waldorf-óvodapedagógia a későbbi egészséges életvitelt
akarja megalapozni munkájával; e tevékenység eredményei ennek megfelelően csak
a későbbi életszakaszokban mutatkoznak majd meg teljes mértékben.
Minden
egyes gyerekben megnyilvánul a sokrétű emberi természet, melyet az óvónő
tisztelettel tanulmányoz. A pedagógus a gyerek megnyilatkozásaiból
tudja meg, hogy mire van szüksége a gyereknek, s ezek nemcsak szóbeliek,
hanem ugyancsak sokrétűek: ezek közé soroljuk például a test-meleget, az
egészség-betegség jeleit, lelki állapotok megnyilvánulásait s a tudati fejlődés
megtapasztalható mozzanatait is.
Ez speciálisan kimunkált megfigyelést igényel, amely
ítélettől s előítélettől mentes. Nem engedi a szabadon feltörő kritikát; sőt a
nehézségeket leküzdő szeretetteljes együttélést vállal a gyerekkel, amelyben a
gyerek az emberi méltóságát megőrizheti.
A Waldorf-óvodai nevelés a gyerekben működő természetes
erőket támogatja, úgy hogy a gyerek szabadon tudja azokat alkalmazni,
fejleszteni. Ez szeretetteljes, meleg légkört kíván, amely biztosítja a
megfelelő fizikai és pszichés környezetet, s kizárja a zavaró és erőszakos
befolyásokat.
A
cselekvés, az érzés és a gondolkodás fejlődésében figyelmes, tapintatos
vezetéssel segíti az óvónő, amely nem engedi a túlterhelést, hanem védi a
gyerek saját érésének és kibontakozásának tempóját. Lehetőséget nyújt arra,
hogy a gyerek saját útját a megfelelő módon találja meg, s ezen egyre
önállóbban járjon.
Óvni kívánja a gyerek fejlődő belső világát, fokozatos
érlelődését segíti elő: ott ajánl segítséget, ahol a gyerek éppen tart, és
megvárja, hogy a gyerek önállóan találja meg a következő lépését.
Elvárások helyett érzelmi biztonságot, védettséget nyújt:
A nevelő törekszik megérteni a gyerek világát, s tiszteli alakuló világképét.
Az óvónő
tudatában van annak, hogy minden érzékelés kihív a gyerekből válaszként egy
belső gesztust, megmozdulást, amit majd annak átélése után, képszerű, álomhoz
hasonló szemléletben dolgoz fel. Ha ezt a folyamatot nem sürgetik, akkor a
természetes érési folyamatok biztosítják a sajátos gyerekkori erők (teljes
figyelem és nyitottság, fantázia, kezdeményezés - mint akarati erő, eredetiség
és szociális érzés) átmentését a későbbi életszakaszokra is. A külső, a nevelő
által gyakorolt vezetést a gyereki személyiség belső vezéreltsége helyettesíti,
amely vezetés alapot képez a szabad önismeret által meghatározott közösségi
élethez.
Az óvónő kivárja azt az időpontot, amikor a gyerek maga
kezd cselekedni.
A Waldorf-óvodapedagógia ebben az életkorban mellőzni
szeretné:
* A példakép és tapasztalati tartalmak hiányát.
* Az idő előtti, túl korai fejlesztést.
* A tevékenységekben vagy más módon megnyilvánuló
egyoldalúságot.
* A gyereket körülvevő s rá ható idegességet,
hajszoltságot, - ebből fakadóan - a
kezdeményezési kedv
hiányát.
* A rossz (beteg) példák követését, s ez által a nem
egészséges testi-lelki
diszpozíciók megtanulását.
* Az elidegenedést (például a természeti és az emberi
világ, az ember és ember
közötti kapcsolatok átláthatatlanságát;
az emberi munka és a mindennapi
szükségletek közötti
összefüggés megtapasztalhatatlanságát).
* A magányosságot (ha a gyerek nem oszthatja meg belső
élményeit mással).
A Waldor-óvoda, mint burok –érzelmi biztonség- áttekinthető
világ
(részletek a nevelési programból)
A
Waldorf-óvoda minden apró mozzanatával a kisgyerek életformáját
szolgálja. Igyekszik jó minőségű táplálékot adni a gyerek testének,
lelkének, egész személyiségének.
A gondozás szeretetteljes tevékenységei: a testápolás, a
táplálkozás, a melegen tartás, az öltöztetés-öltözködés nemcsak a gyerek
fizikai szükségleteit elégítik ki, hanem egyben a lelkét is ápolják, növelik
biztonságérzetét. Ezt az anyai gondoskodást a Waldorf-óvodában az óvónő
tudatosan magára vállalja, mivel ez nevelői tevékenységének, a gyerekekkel való
kapcsolatának, meghatározó része: e tevékenység közben folyamatosan
tájékozódhat a gyerek állapotáról, testi és lelki közérzetéről. Kis rítusok
alakulhatnak ki e szokásos teendők körül. Fejlődése során a gyerek egyre
önállóbban látja el testi szükségleteit, majd az óvónő mintáját követve, ő is
felajánlja segítségét a kicsiknek. A családias kapcsolat az egész csoportot
átöleli.
A Waldorf-óvoda áttekinthetővé teszi a mindennapi
cselekvések világát a gyerek körül. A gyerek látja a felnőtt tevékenységében,
hogy mi miből lesz (kenyér a búzából, baba a fadarabból, stb.), így
a későbbi életkorokban is otthonosan mozog az őt körülvevő világban, s
nem lép fel az áthatolhatatlan elidegenítő érzés.
A Waldorf-óvoda az életünket és világunkat átszövő
összefüggéseket megkísérli érzékelhetővé és tapasztalhatóvá tenni a gyerek
számára.
Óvni szeretné a gyerekkort, hogy a gyerek csak lassan
ébredjen fel a kreatív erőket felszabadító, képdús gyermeki álomvilágból. Ennek
az a célja, hogy az ébredés után viszont valóban önállóan, biztosan,
erőteljesen, éberen tudjon élni a világban.
A
Waldorf-nevelés a gyerek individuális fejlődését differenciált módon segíti, és
módot nyújt lényének a közösségben való kibontakoztatására is. Lehetőséget ad
valódi közösség létrehozására, melyben minden gyermeki személyiségre szükség
van. Ezáltal, hogy mindenkinek van szerepe, mindenkire szükség van
élmény és a szolidaritás érzése végigkíséri őket kibontakozó életük során.
A
Waldorf-óvodák csoportjai életkorilag szándékosan mintegy
egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban foglalják magukban a három óvodai
“évjáratot” (ezek az úgynevezett vegyes életkori csoportok). Ezzel egyrészt nem
törik meg a család természetes közegét (testvérek), másrészt a felnőtt és
kisgyerek között a nagyobb gyerekekben kitűnő közvetítőket találnak, akik a
csoport szokásait, ritmusait, napirendjét is teljesen természetes módon
hagyományozzák át - az utánzás által - az utánuk következőkre.
Az óvónő
saját személyiségét állandóan fejleszti, ezáltal eleven példával szolgál a
fejlődésben lévő gyerekek számára.
A
Waldorf-óvoda a gyerekek ismeretéből -életkoronként változó testi, lelki és
szellemi szükségleteinek felismeréséből- kiindulva biztosítja a kisgyerek
számára az egészséges fejlődést, az egészséges életmódot.
A
nevelés s majd az önnevelés célja és feladata: segítséget nyújtani ahhoz, hogy
az ember a fejlődési útján egészségesen haladva, a lehetőségek széles körével
úgy kerüljön kapcsolatba, hogy képes legyen kiválasztani a személyiségének
megfelelőt. Így váljon testileg egészséges, lelkileg szabad és szellemileg
kreatív emberré. Képes legyen arra, hogy saját akaratát, érzelmeit és
gondolkodását önálló és felelős életvitelre fordítsa, környezetét ne
visszautasítsa, hanem emberségesebbé tegye.
